Nagy sikerrel zárult a nemzetközi sportjogi konferencia a Sportjus társszervezésében

Olimpia – Verseny – Sport – Jog címmel szeptember 29-én és  30-án megrendezésre került az a nemzetközi konferencia, amely szervezői a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság mellett a Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Fair Play Bizottság és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt. Az esemény fővédnöki tisztét Borkai Zsolt, a MOB elnöke tölöttte be.

A MOB internetes oldala találóan fogalmaz: “Óriási sportdiplomáciai siker, hogy számos neves előadó valamint nemzeti olimpiai bizottságok sora fogadta el meghívásunkat.”

Számszerint 14 nemzeti olimpiai bizottság kéviselői vettek részt a konferencián a hazai sportdiplomácia és a sportélet vontakozásában befolyással biró, nagy számú prominens személy mellett. A konferenciának két része volt: az első nap a sport versenyjogi vonatkozásaival foglalkoztak, a második nap pedig a sportjog egyéb kérdéseivel.

Előadást tartott, többek között, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki egyebek mellett a magyar sportirányítási rendszer átalakításáról beszélt, amelynek lényege, hogy a jövőben egyedül a Magyar Olimpiai Bizottság marad köztestület, s ez a szervezet osztja majd szét az állami támogatásokat nemcsak a verseny-, hanem a szabadidő-, a diák- és a fogyatékos sport területén is.

Czene Attila, sportért felelős államtitkár új hazai sportfinanszírozási rendszerről tartott előadást. Az államtatkár pénteki előadásán tett bejelentése szerint várhatóan november 15-én léphet hatályba az új sporttörvény.

Előadást tartott Howard Stupp, a NOB jogi igazgatója ”A sportot és az olimpiai mozgalmat érintő jogi kérdések fejlődése” címmel, Matthieu Reeb, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) főtitkára a ”Sport Választottbíróság: legújabb fejlemények és jövőbeni perspektívák” témakörében. Elnökünk, dr. Nagy Zsigmond, ezúttal a MOB színeiben ”Olimpiai sportolói szerződés” címmel tartott előadást.

Előadást tartottak a konferencián továbbá:
Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a WADA elnökségi tagja (”Dopping a sportban”), Albert Buismann, a Nemzetközi Fairplay Bizottság Tanácsának tagja (“Sport és etika”) (a képen), továbbá Remetei-Filep Ádám, a Magyar Sporttudományi Társaság tagja (”A doppingszabályok versenyjogi elemzése”), Nick Fitzpatrick, a DLA PIPER ügyvédi iroda londoni partnere (”A közvetítési jogok értékesítésének tapasztalatai”).

A második nap igen érdékes előadásban tette fel a kérdést Mihók Ildikó, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója – “Kié a sportoló?” – címmel, amely után Török Olivér, a MOB sajtóreferense interaktív kerekasztal beszélgetést tartott a megjelent MOB támogatók részvételével.

A konferenciát Tóth Miklós TF dékán, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke zárta.